Kagylók a tengerből 1

Családtörténet

Bevezető

Kedves Olvasóm!

Lassan hatvan éves leszek, és ebben a korban már vissza-visszanéz az ember. Szokás ilyenkor valamiféle összegzést készíteni, nem annyira magunknak, inkább okulásul, tanulságképpen az utánunk jövőknek. Azonkívül szeretném, ha gyermekeim, unokáim megismernék elődeiket, életüket, mindezek között az én életemet is, már amennyire a régi dolgok kideríthetők. Ezt kell írnom, mert mint későbben látható lesz, sok minden elveszett az idő homályában, talán örökre. Hogy tőlem telhetően ellenálljak ennek, leírtam anyai nagyapám, Szakácsi Miklós naplóját, melyben születésétől katonai szolgálatának befejeztéig lejegyezte életét. Sajnálom, hogy nem folytatta ezt tovább.

Családunk történetét jobb híján az emlékezetemben lévő elbeszélések alapján írom, mely sok esetben rádöbbent a hiányosságokra. De hát mindazt, amit leírok többnyire gyermekkoromban hallottam családi beszélgetések alkalmakor, amikor a felnőttek beszélgettek, én csupán néma résztvevő voltam. Felnőtt fejjel bizony a hallottakkal kapcsolatban jó néhány kérdésem lenne, de hát ma már nincs kit megkérdezni. Remélem, azért használható, netán érdekes is lesz mindaz, amit írandó vagyok.

Sok minden kavarog bennem azokról a régi időkről, ezért hát ne haragudj rám, kései rokon, ha írásom olykor áttekinthetetlen, vagy elkalandozó lesz. A család régi tagjait, nagyapáimat, nagyanyáimat ma már nem ismeri senki, pedig számomra még élő, ismert, hús-vér emberek, hallom a szavukat, látom a mozdulataikat, emlékszem tetteikre, előttem állnak. Megpróbálom őket úgy ábrázolni, hogy neked is ismerőseid legyenek.

Célom az, hogy a régiekkel, a régi élettel való megismertetésen túl arra ösztönözzelek, tégy te is hasonlóképpen: gyűjtögesd életed kagylódarabkáit emlékeid tengeréből, hogy legyen mit továbbadnod gyermekeidnek és unokáidnak. Hidd el, van értelme! Az ősök bennünk élnek, általuk lettünk, s ha ismerjük, megértjük őket, jobban megértjük magunkat is.

Olvasd hát, találj benne örömet és szolgáljon tanulságul!

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el